Keresztény, Konzervatív, Polgári

Keresztény, Konzervatív, Polgári

Politikai logika, Gyurcsány és GFG

2015. március 26. - KeKoP

Ma volt egy érdekes, bár rövid beszélgetésem kollégáimmal. Helyi közügyeinkről beszélgettünk, amikor előjött a szó a politikai logikáról. Egyik – egyébként tipikusan magát semlegesnek tartó, valójában balos – kollégám tagadni próbálta a politikai logika létezését. Azt találtam neki mondani, hogy Gyurcsány nevezetes lemondása maga a politikai logika. El is magyaráztam, hogy mit értek ezen. Egyszerű, „józan paraszti ésszel” már 2006-ban le kellett volna mondania Őszöd után, de legkésőbb az IMF-es hitelfelvételkor. Vagy éppen később, de semmiképpen sem 2009 márciusában kellett volna lemondania. Ezt a lépést én a politikai logikával magyarázom. Akkorra egyértelművé vált, hogy az addigi intézkedések nem elegendőek, újabb gatyaszíj-szorítás kell. Talán még éppen annyi politikai ereje lett volna, hogy azokat megtegye, de azzal biztosan még saját pártjában is elfogyott volna a támogatása, így teljesen bukott ember lett volna, a visszatérés reményének szinte legapróbb szikrája nélkül. Persze nem állt jól már akkor sem a hitelesség, kormányképesség, vagy éppen a szalonképesség tekintetében, de legalább a baloldali hardcore egy részében ő maradhatott a megváltó, ami platformot adhatott neki a visszatérésre.

Néhány napja olvastam Köntös László írását a reposzton, illetve ma Stump András Török Gábor – GFG cikkét a Mandineren. No meg persze GFG ominózus interjúját a HVG-ben. Az első zsigeri reakciók (hát ez mekkora barom…) után talán éppen az említett két írás és az elején leírt történet segített ahhoz, hogy kicsit rendet tudjak tenni a rettentően kusza gondolatcsonkok között, amelyek ezen GFG interjú kapcsán alakultak ki bennem.

Eltekintve attól, hogy szerintem a miniszterelnöknek ebben a percben le kellene tiltania GFG-t a médiából, mielőtt ez a borzasztó ámokfutása még több kárt okoz, rájöttem: tulajdonképpen nem is lettem okosabb GFG szövege által. Olyan ez, mint Goldstein könyve Winstonnak. Vagy Stallone mondata az Oscarból: „Tudtam, csak nem sejtettem.”

Nem gondolom, hogy a két első posztból nem jött volna le mindenkinek, hogy a Fideszt támogatom, mert az fedi le talán legjobban – bár korántsem tökéletesen – a világról alkotott képemet a politikai palettán. Első szavazásom óta mindegyiken részt vettem és a Fideszre szavaztam. Még igazán független értelmiséginek sem nevezném magamat. Nem csupán azért, mert úgy gondolom, hogy nem létezik függetlenség sem erkölcsi, sem anyagi értelemben, de legfőképpen nem a gondolkodást tekintve. Én be merem vallani, amit sok-sok értelmiségi társam nem, legyen jobboldali, liberális, vagy akár szocialista, hogy politikai és világnézeti gondolkodásomat igenis befolyásolta a mindig aktuális közbeszéd témája.

GFG a mai interjúban „sértett értelmiségieknek” nevezte azokat a jobboldaliakat, akik felemelték hangjukat a végtelenül cinikus mondata ellen. GFG téved. Nagyon nagyot téved. És ezért szégyellheti magát, mert éppen elemzőként, gondolkodóként mondott csődöt. De ez nem is lényeg, mert GFG személye jelentéktelen, sokkal fontosabb, az általa felszínre került jelenség.

Én keresztény-konzervatív-polgári értelmiségiként GFG HVG-interjúja kapcsán egy szemernyi sértettséget sem érzek. Szomorúság és csalódottság. Ez a két kifejezés sokkal jobban leírja az érzéseimet. És itt jön a képbe Köntös László írása a reposzton, aki egy gondolkodó konzervatív emberként leírja gondolatait az új „Nemzeti HírTV”-ről. Higgadtan, egyszerűen.

A politikai logika alapján egy kormányzat a négyéves ciklus első két évében szinte azt tehet, amit akar – nyilván egy bizonyos határon belül. A harmadik év már a választási kampány előkészítése, a negyedik pedig már közvetlen kampány.

Az első két évben tehát elegendő azt elérni, hogy az elkötelezett támogatók nagy része megmaradjon, a többit, a választási győzelemhez szükséges szavazókat pedig majd az utolsó egy évben megdolgozzák és különféle technikákkal maguk mellé állítják. Nos, kérem szépen, ez a politikai logika süt GFG szövegéből. De nem ettől cinikus, mert azt egy értelmiséginek is meg kell értenie, hogy nem elég okosan gondolkodni, jókat cselekedni, a választáson kell győzni.

A cinizmus ott van, hogy a jobboldal összetartó erejét, az erős középosztály vágyát vonta kérdőre. A következtetést Török Gábor vonta le: „Egyik oldal sem gondol többet a politika lényegéről, csak annyit, hogy „mi legyünk, ne ők”.” Ez az, amitől szomorú vagyok és csalódott. Ha ez valójában így van, akkor hamuvá fog porladni a Fidesz perceken belül. És nem is lesz kár érte.

Persze lehet, hogy nem volt véletlen GFG ámokfutása, hanem egy saját oldal felrázására szolgáló kommunikációs kampány része. Ő volt a rossz zsaru. A jó zsaru meg a miniszterelnök az évértékelőn. De nekem úgy tűnik, hogy ez az eset inkább káros volt összességében, mint hasznos. Tehát ha ismét egy Habony-petárdát szórt el a Fidesz, akkor ez bizony a kezükben durrant el.

Rossz hírem van, kedves Fidesz. Sikerült elveszteniük az egyik legelkötelezettebb támogatójuk szavazatát. Nem csak GFG miatt, sokkal több összetevője van ennek, erről írok majd később. Tehát kezdődik a második szakasz. Vissza kellene szerezni ezt a szavazatot, ha éppenséggel szükségük van rá. Azt nem mondom, hogy annyira nehéz dolguk lesz. Lehetne kezdeni mondjuk a nemtanár és nemorvos értelmiségiek bérének jelentős emelésével. Ha elvekkel már nem tudnak magukhoz kötni, vegyenek meg kilóra – ahogyan a politikai logika mondaná.

Ha pedig Orván Viktornak adhatnék egy tanácsot: „Miniszterelnök Úr! Kérem jöjjön kicsit haza és nézzen a körmére néhány legbelsőbb bizalmi emberének! Vagy tán úgy gondolja, hogy a fideszes talpas azért hadakozott, hogy az országot Lázárok és Szijjártók kormányozzák? Gondolja, hogy ezek a talpasom még egyszer csatsorba lesznek állíthatóak? Mert nem lesznek.”

Persze lehet ez falra hányt borsó is. Ha az lesz, akkor 2018-ban a legjobb opció a nagykoalíció lesz a baloldallal. Márpedig ezen koalíció miniszterelnökét nem Orbán Viktornak fogják hívni. A másik opció az elborzasztó, szépen csomagolt barna, büdös trutyi, a szarabbik fajtából.

A bejegyzés trackback címe:

https://kekop.blog.hu/api/trackback/id/tr597308082

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Keresztény Konzervatív Polgári: Politikai logika, Gyurcsány és GFG 2015.03.30. 15:39:01

GFG „sértett értelmiségieknek” nevezte azokat a jobboldaliakat, akik felemelték hangjukat a végtelenül cinikus mondata ellen. GFG téved. Nagyon nagyot téved.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2015.03.30. 20:00:46

"A király jó, csak a tanácsadói rosszak. Meg kéne neki mondjuk mi, a nép, hogy váltsa le őket – biztos nem tudja a sok fontos államügy intézése közben, hogy micsoda gonoszságokat művelnek velünk az ő nevében.
De ha megtudja, majd rendet tesz és jó dolgunk lesz megint."

Ezt kár volt ennyit ragozni.
süti beállítások módosítása