A politika tud érdekes helyzeteket generálni, ez eddig sem volt kétséges. Az Amerikai Egyesült Államok elnökválasztása azonban – talán túlzás nélkül állíthatjuk – a demokratikus világ legnagyobb meglepetése volt. Sokan sok butaságot leírtak már az okokról, így magam nem is szaporítanám ezen ostobaságok sorát. Megtudhattuk, hogy lényegében Hillary Clinton megnyerte a választást, csak éppen nem ő lett az elnök. Trump pedig csak egy jövőkép nélküli majom, aki véletlenül keveredett a Homo Sapiensek közé, egy elefánt a porcelánboltban, egy törtető, gazember, bűnöző. Igazán remek perceket, félórákat okozott a szoclib média honi és külföldi vergődése, hogy megmagyarázza, értelmezze ezt a hihetetlenül csúfos bukást. Mert ugyanis elképzelhetetlenül nagyot bukott Clintonné. Nem szabad hinnünk a „magyarázó interpretációknak”, Trump minden képzeletet felülmúló mértékben verte agyon az exfirstladyt. A csatatér államok közül alig tudott párat, éppen a legkisebb hasznot hozókat behúzni: OH, PA, NC, FL, GA, MI mind Trumpé lett, ez pedig hatalmas bukás a hölgy számára.
Engem ebből az egész történetből is a neoliberalizmus haldoklásának aspektusa érdekel.
Nézzük, hogy milyen érvek szóltak Mrs. President mellett.
- Clinton felesége. Clinton az amerikai/demokrata ideált testesíti meg. Jóképű fickó, humoros, vág az esze, tökös gyerek, nem igazán akar változtatni semmi, kellően agresszív a külpolitikája, mindenkinek megteszi, amit nagyon akar. Aki fegyvermegrendeléseket akart, az kapott, aki pénzügyi lufit, az azt, aki meg azt akarta, hogy hagyják békén, az meg békén hagyták, meg persze a gender studies is kivirágzott. Nagyon nem csinált semmi különöset, tehát meglehetősen világkép nélküli elnök volt, de mégis pozitívan gondolnak rá – talán éppen ezért. Mindig ott volt mellette az asszony, mint a kullancs. Érdekes módon az egyébként eléggé prűd amerikai közvélemény mennyire megbocsátotta az ismert affért, még a vadfeministák sem igazán ágáltak a dolog ellen. Persze ez nem csoda, hiszen a Clintonékat támogató pénzügyi körök filléreiből szertik meg a tüntizni valót.
- Nő. Nő még nem volt elnök, éppen itt van az ideje. Egy tabu már megdőlt Obama megválasztásával, miért ne dőljön meg a másik is. Persze most megint a csúnya tesztoszteron került hatalomra, ami alapból abcúg bizonyos köröknek. Azt azonban kihagyták a számításból, hogy a nem vadlib-neolib normális ember számára önmagában az a tény, hogy Mrs. President nő, nem érték, nem plusz, persze nem is negatívum, hanem csupán egy semleges adat. Itt már egy neolib axióma sérül, ugyanis szerintük minden érték, ami nem a többség, nem a hagyomány, nem a konvenció, és úgy egyébként nem fehér férfi. Ez az egyik hatalmas pofáraesés. Nyilván egy normális értékrendű ember számára a női politikusi kvóta is nettó hülyeség. Ha két minden tekintetben egyformán alkalmas ember közül kell választani, akkor az illető neme miért legyen döntő? Akkor már miért nem a haja színe, hossza, vagy éppen a testmagassága legyen a döntő? Mert kb. ennyi szerepe van az illető biológiai nemének is. Remélem, hogy most kellően felhördültek a neolibek, mert kellemetlen dolog szembesülni önnön maguk ökörségével. Aztán ha a ne adj’ Isten az illető hölgy még kevésbé alkalmas lenne az adott feladatra, akkor is csak őt kellene választani, mert nő? Ez meg aztán egyenesen ökörség. Nem értik meg, hogy a diszkriminációra a pozitív diszkrimináció nem megoldás, hanem a ló másik oldala, amire átestek.
- A sajtó őt támogatta. Mi ebben a csoda? A sajtó legalább 80%-ban a neolibek kezében van a demokratikus világban, ez egyszerű tény. A sajtót a neolib elit szerezte meg, ők finanszírozzák rajtuk keresztül a népbutítást. Mrs. Bukta meg egész meglepő nyíltsággal szolgálta ki világéletében a Wall Streettel szimbolizált neolib pénzügyi köröket. Ebből is látszik, hogy a sajtót hihetetlenül elkényelmesítette a monopol helyzete, az őket kitartó elittel együtt már ők is önnön fensőbbségük hitének rabjai, a valóság talaját már régen elvesztették, eddig csak a légmellük tartotta fenn őket. Na hát, most ez a lufi is kipukkant, de legalábbis léket kapott. Most elmerülhetnek a feledés mocsarába. Persze nem fognak olyan gyorsan, de mindent el kell kezdeni valahol.
- Jó politikus, okos ember, tapasztalt. Ha mindezen jelzőket lefordítanánk az egyszerű állampolgár nyelvére, akkor nagyjából a hitvány, köpönyegforgató, hataloméhes, gerinctelen féreg jönne ki. De tiszteljük Mrs. Clintonban a nőt, így ezt nem tesszük. De a gondolatkísérlet jól mutatja a polkorrekt, a neolib angszocának düledező homokvárát. A neolib eljutott oda, hogy el is hiszi a saját maga által emelt légvárak látszatproblémáit, mert valóban, mi is lehetne fontosabb, mint hogy a transzneműek melyik illemhelyiséget illessék meg…
Mindezen „érvek” – mindenféle neoliberális kánon ellenére – a redneckre nem hatottak. Márpedig a redneck él, bármennyire is undorral tekint (vagy éppen nem is tekint) rá a neolib világ. A redneck nem csak él, de ő adja Amerika erejét. A neolibek ki akarják pusztítani a rednecket, csak éppen azt felejtik el, hogy velük az államuk is pusztulna a latinók és egyéb, az amerikai társadalomba beépülni nem hajlandó, vagy éppen túl nagy tömegben érkezett, így integrálódásra nem kényszerített tömegek nyomása alatt. A redneck most hallatta a szavát, és ez fáj a neolibeknek a legjobban.
Persze ettől még nem biztos, hogy Trump jó elnök lesz, vagy éppen változást hoz az amerikai világpolitikában. A demokraták és republikánusok ugyanolyan erőszakosak, csak az egyik gazdaságilag, a másik pedig katonailag. Ez a hagyomány annyira erős, hogy nem várható lényegi, vagy gyors változás. Viszont néhány látványos kudarc (pl. demokráciaexport, bevándorlás, bűnügy) tekintetében látok lehetőséget a változásra. Minden esetre nagyságrenddel többet, mint Mrs. Neolib Forever elnökké választása esetén lett volna.
Valami bűzlik … Amerikában. A változás elindult, remélem el(vissza?)ér az öreg kontinensre is és elsöpri Mrs. Loser eszmetársait, a Holland-Merkel-féle bagázst is.