Nagyon magas labda a jelenleg az egész világot foglalkoztató migráció, terrorizmus és az ehhez kapcsolódó széles infó- és véleménycunami, ami a párizsi események óta tematizálja a közbeszédet. Nagyon sok okos és ennél valamivel kevesebb buta dolgot olvastam ezekről Némelyik vicces is. Paprika Kinga szánalmas erőlködése, hogy magyarázza az orbángyűlöletből fakadó „véleményét” tényleg NAGYON vicces. Az meg különös öröm, hogy ezzel éppen a Mandeneresek szembesítették. Nem mellesleg az is éppen elég örömre adhat okot a magamfajta keresztény, konzervatív, polgári gondolkodásúaknak, hogy ilyen „kvalitásúak” az fiatal baloldali véleményvezérek.
No, de ezúttal sem szeretnék a mainstream állásfoglalás-háborúba belemenni, mert értelmetlennek tartom. Röviden: a Szíriából távozók Törökországban menekültek, azon túl már migránsok. Semmiféle emberjogi okoskodás sem tudja elfogadtatni velem, hogy kötelességünk őket befogadni, vagy akárcsak beengedni országunkba, hazánkba, vagy éppen az Európai Unióba. A megoldást az Európai Unió, de legalább Schengen határainak szigorú védelmében látnám, olyan tranzitzónákkal, amelyeket „befelé” nem hagyhatnának el az eljárások lefolytatásáig, annak negatív kimenetele esetén pedig kitoloncolhatóak lehetnének a menedékkérők.
Ennél a kérdésnél sokkal jobban izgat engem, hogy a jelenlegi helyzet kialakításáért felelős neoliberális világnézet milyen gyorsan dől a saját maga által ásott gödörbe. Ennek megértésére a Szekfű-féle szellemtörténeti történészi iskola módszere segítségével szeretnék rávilágítani. A neoliberalizmus a második világháború borzalmai következtében alakult ki egyfajta visszahatásként a két világháború közötti eseményekre és a szellemi irányzatokra. A második világháború előtt bizony a nyugati közvélemény is erőteljesen átitatódott többek között az antiszemitizmussal, aminek gyökere bőven a 19. századba vezethető vissza, ha nem korábbra. A nácik által a zsidók ellen elkövetett borzalmak, az erőteljes amerikai hatás, Európa vezető szerepének elhalása (nem csak politikai értelemben, hanem szellemileg is) és még számos más egyéb tényező azt eredményezte, hogy az egész politikum balra tolódott. Ennek két nagyon jellemző példája, hogy a német CDU-t Adenauer a korábbi, egyébként inkább balra húzó Zentrum talaján épített fel, a másik pedig a háború utáni angol belpolitika, ahol a toryk lényegében sokáig nem tudtak karakteresen megjelenni a Labour ellenében.
Ilyen módon egyértelmű, hogy a neoliberalizmust is a középosztály teremtette meg, de roppant gyorsan átvette az ideológiát a felső osztály, amely egy olyan populista mázat húzott az egészre, ami szinte a kétpólusú világrend megdőléséig szinte egyeduralkodóvá lett az egész világban. Erre jó példa az EU, amit valójában konzervatív politikusok hoztak létre, de mára már teljesen a neoliberalizmus ideológiájának kiszolgálójává vált.
Nyilván lesznek olyanok, akik a neoliberalizmus genezisének teljesen mást tartanak, de én így látom. Most nem is térnék ki arra, hogy pontosan én mit tartok a neoliberalizmus legfontosabb alapvetéseinek (és nyilván legnagyobb tévedéseinek egyben), mitől véleményterrorizmus a neoliberalizmus, vagy éppen hol húzódik a tolerancia határa, ezekről később fogok írni.
A migránsválság az EU elevenébe vág. Mégpedig sok szempontból. Európa munkaerő-felesleggel küzd, ami leginkább annak köszönhető, hogy amit lehet, azt a Távol-Keleten gyártanak, az európai munkaerő pedig kihasználatlan. Illetve nem lenne az, ha az EU belső körének lakossága ismerné azt a szót, hogy lapát. Kedvenc mondásom, hogy Németországban járva nem láttam Jürgent lapáttal a kezében. De ismert, hogy Hannoverben már nincsen olyan, hogy német villanyszerelő, hogy a bécsi szerb takarítómaffiát ne is említsem. Az „elpuhányult” nyugatiak nem hajlandóak bizonyos munkák elvégzésére, ami a liberális bevándorlási politika eredménye. A politikum meg ahelyett, hogy Jürgennek ismét a kezébe adná a lapátot, engedi a migrációt. Mert a demokrácia már csak ilyen: szavazatokat kell szerezni, hosszú távú gondolkodás és társadalomépítés szinte lehetetlen. Persze a másodgenerációs betelepültek észlelik a társadalmi problémát és könnyen radikalizálódnak.
A migrációs hullám eredete számomra rejtély. De egyben biztos vagyok, a háború csak egy ok. Máskor is voltak háborúk abban a térségben, mégsem érkeztek például milliós kurd tömegek Európába. A háttérben biztosan pénz áll, mégpedig beláthatatlanul sok pénz. De hogy kié, az a kérdés.
Európa válasza a korábban nem tapasztalt mértékű közel-keleti migrációra a bárgyú „gyertek csak keblemre”. Én még primer rosszindulatot sem felételezek a neoliberálisok részéről („a jobberek acsarkodnak, így a bevándorlók az én szavazóim lesznek”). Egyszerűen az ő világképük nem érzékeli az eltérő kultúra okozta potenciális (bár jobban meggondolva korántsem csak potenciális, mert sok helyen már vérvörösen létező) problémahalmazt. A neoliberalizmus eszményképe, a társadalomból kiragadott, puszta egyén, amelynek neme, vallása, testmagassága, arcszőrzete, kultúrája, nyelve, lábmérete, vagy éppen a lábszaga teljesen egyenrangúan érdektelen, mert a puszta egyéni léte a fontos (na jó, azért lehetőleg ne legyen keresztény…). Ne feledjük, hogy az EU alapszerződésének preambulumából kihagyták a keresztény eredetre való utalást.
Mára már a legdurvábban neoliberális hangadók is lelkük mélyén el kell, hogy ismerjék világnézetük tarthatatlanságát. Némelyikből ki is buggyan, de lelkük mélyén mindegyikük tudja, hogy napjaik meg vannak számlálva. A neoliberalizmussal ugyanis az történt, ami általában az elméleti alapú ideológiákkal: olyannyira elszakadt a 3D valóságtól, hogy a választópolgárok (a zemberek, a nép, vagy nevezzük bármilyen más szóval) egyre inkább kezdik belátni, hogy a neoliberalizmus eszmerendszere nem az emberekről, hanem elvont eszmékről szól, a valósággal egyre kevésbé érintkezik. Jó látható ez a szélsőséges jobboldali pártok népszerűségének növekedéséből. Márpedig az ő szavazóik nagy része az egykori baloldali szavazók közül verbuválódik. Nem a weimari modell bukását látjuk (ahol a nácik a jobboldali pártok szavazóit tudták maguk mellé állítani), hanem ennek ellenkezőjét.
A neoliberalizmus tehát előbb-utóbb el fog enyészni a történelem mélységébe, a kérdés, hogy mi jöhet helyette, mint világformáló erő. Mit mondhatnék mást? Természetesen a zsidó-görög-keresztény kultúrában gyökerező polgári-konzervatív gondolkodásmód.
(Ebben az írásban én a neoliberalizmus intellektuális vonaláról írtam, ami nem azonos a neoliberális praktikummal, a politikai gyakorlattal, mert annak csak az elvi magját adja. A "praktikus", politikai neoliberalizmusról később.)
