Régen írtam utoljára, mert nem volt olyan közéleti téma, ami igazán megfogott volna. Most viszont a „bevándorlós” ügynek egy olyan részéről írok, ami felettébb jellemző a Fidesz és a kormány kommunikációjára. Kis idő el is telt már a dolog óta, talán leülepedett kicsit az ügy.
Kezdjük azon, hogy az egész bevándorló téma nem más, mint színtiszta finkelsteinizmus. Ezt a fogást gyakran alkalmazza minden politikus, viszont a kormányfőnek ez a húzása többrétegű, összetett, multifunkciós kommunikációs panel. Mint ilyen, nem is igazán lenne érdemes foglalkozni egy világszemlélet által vezérelt blogban. Orbán multikultis kijelentése azonban felkeltette az érdeklődésemet és kicsit belegondolva az ügy hátterébe, lefejtve a kommunikációs rendszerben betöltött szerepét, érdekessé válhat.
Nem az első eset, hogy a kormányfő mond egy kétértelmű dolgot, aztán saját „médiamunkásaira” (gyk. arra kijelölt politikusok, médiumok) bízza, hogy megfelelően értelmezzék, tematizálják. Az ellenzék belül és a libsik kívül aztán jól belekapaszkodnak, beszélnek mindenféle hülyeséget, majd Orbán kimegy Brüsszelbe, szokás szerint felmossa velük a padlót, majd szépen lassan ellaposodik a dolog itthon, közben persze az ideológiai és politikai hasznot aprómunkával próbálják kimaxolni (rosszabb esetben klimaxolni) a politikai „gyalogok”.
Tehát távol álljon tőlem, hogy Orbán kétértelmű szavait próbáljam szerecsenmosdatni, csupán az egész kérdés egyetlen vonása érdekel.
„Mi sohasem voltunk multikulturális társadalom, sohasem fogadtunk be a gyarmatainkról érkezett bevándorlókat” – hangzott el Strasbourgban a miniszterelnök szájából.
A „multikulturális társadalom” kifejezés roppant sok módon lehet értelmezni, ebből én hármat emelnék ki.
- Többnyelvű, több kultúrájú ország társadalma.
- Homogén kultúrájú társadalom jelentős, nem (teljesen) asszimilált kisebbség(ek)kel.
- Bizonyos tekintetben homogén, bizonyos tekintetben heterogén társadalom.
A „nyugati” társadalmak szinte kizárólag a második kategóriába tartoznak. Franciaországban a forradalom megteremtette a francia nemzetet (bár amit Vendée-ban, Lyonban, Toulonban és még sok más helyen műveltek érte, azt senkinek sem kívánnám). Németországban Bismarck kora, Angliában a dicsőséges forradalom és annak konszolidációja, Olaszországban Cavour hozta létre az egységes nemzetet. Az USA a polgárháború konszolidációjaként lett egységes, bár a feketék emancipációja bőven a század második feléig elhúzódott, miközben a spanyol „invázió” elkezdődött. Spanyolország sohasem volt egységes nemzet, a katalánok és baszkok miatt. Az egykori gyarmatosok a 2. vh. után megnyitották a határokat, hatalmas tömegű bevándorló érkezett, akiknek fiaik, unokáik a többségi társadalom legnagyobb ellenségei. Németországban ugyanez a török vendégmunkásokkal, újabban az arabokkal ment/megy végbe. Jürgent nem látjuk lapátolni az út mellett…
Hasonló módon szinte mindegyik kelet-nyugat közötti államról is elmondható a multikulti. A mi szomszédainkban már „csak” nemzettársaink miatt is. Talán a legyelek és csehek kicsit kevésbé ilyenek a térségünkben.
Magyarország ebben (is) olyan egyedülálló helyzetben van, hogy nem csoda, ha nem értik ezt meg. Magyarország történetileg homogén, mivel egyetlen politikai nemzet létezett, az egyébként etnikailag vegyes magyar/hungarus. Számtalan példát lehetne hozni arra, hogy egyébként magyarul sem tudó tót, horvát, német nemes, polgár milyen büszke volt magyarságára, természetesen politikai értelemben. Jó példa Berzeviczy Gergely, aki beszélt tótul, latinul, németül, de legrosszabbul magyarul, ha egyáltalán tudott valamicskét. Írni viszont latinul és németül írt. Számtalan példát lehetne még hozni. A politikai homogenitás mögött nemzetiségi, nyelvi heterogenitás állt. Ilyen tekintetben szépen félre szokták érteni Szent István intelmeit is, természetesen vastag aktuálpolitikai töltettel. Első királyunk ugyanis csupán annyit mondott fiának, hogy fogadja be a kiművelt emberfőket, akiktől lehet tanulni, akik feljebb tudják emelni az országot, fogadja be a jó munkás kezeket, főként, ha azok olyan, a saját nép által nem ismert dolgokat hoznak be, ami által gazdagodhatunk. Magyarországon a kiegyezés biztosította a magyar politikai nemzet uralmát még akkor is, ha etnikai heterogenitása idővel csökkent, miközben a „nép” etnikai heterogenitása óriási feszültséget termelt. Trianon viszont az etnikai heterogenitást is megszüntette, így ez a probléma megszűnt.
A „nyugatiak” nem értik meg a magyar történelmet. Persze lehet azt mondani, hogy a magyarok, elsősorban a történészek miért nem magyarázzák el nekik. Vannak próbálkozások szép számmal, de az az igazság, hogy a panelekben gondolkozó, magukat nyitottnak mondó, valójában szellemileg teljesen bezárkózó „nyugatiak” nem veszik a fáradtságot és nem teszik bele a szellemi energiát a magyarok megismerésébe. Addig, amíg ez nem történik meg, nem várhatunk mást. Ezt nem tudjuk megtenni helyettük. Segíteni tudunk, tapasztalatom szerint akarunk is, de a próbálkozásunk egyoldalú. Persze vannak kivételek, de nagyon kevesen.
Visszatérve a miniszterelnök mondatára, úgy gondolom, hogy ez esetben teljes mértékben valóságot állított. A bajom „csak” az vele, hogy sokkal súlyosabbnak érzem én az egész problémakört annál, hogy egy politikai kommunikációs terelő hadműveletre használják, lealacsonyítva azt egy olyan szintre, ami nem a megoldás, vagy legalább a kibontakozás felé mutat, hanem a „nyugati” füleket jó időre bezárja a magyar társadalom megértése elől.
Ha megint élhetek az üzenet eszközével a miniszterelnök felé, akkor azt mondanám: „Miniszterelnök úr, a konzervatív és polgári értékeket felvállalva kellene kormányozni, a vállalhatatlan embereket (Lázárral az élen) pedig eltávolítani a hatalomból. Ezeket nem fogja megúszni, mert ha megpróbálná, akkor 2018-tól nem Ön lesz a kormányfő.”