Régen írtam utoljára, mert nem volt olyan közéleti téma, ami igazán megfogott volna. Most viszont a „bevándorlós” ügynek egy olyan részéről írok, ami felettébb jellemző a Fidesz és a kormány kommunikációjára. Kis idő el is telt már a dolog óta, talán leülepedett kicsit az ügy.

Kezdjük azon, hogy az egész bevándorló téma nem más, mint színtiszta finkelsteinizmus. Ezt a fogást gyakran alkalmazza minden politikus, viszont a kormányfőnek ez a húzása többrétegű, összetett, multifunkciós kommunikációs panel. Mint ilyen, nem is igazán lenne érdemes foglalkozni egy világszemlélet által vezérelt blogban. Orbán multikultis kijelentése azonban felkeltette az érdeklődésemet és kicsit belegondolva az ügy hátterébe, lefejtve a kommunikációs rendszerben betöltött szerepét, érdekessé válhat.

Nem az első eset, hogy a kormányfő mond egy kétértelmű dolgot, aztán saját „médiamunkásaira” (gyk. arra kijelölt politikusok, médiumok) bízza, hogy megfelelően értelmezzék, tematizálják. Az ellenzék belül és a libsik kívül aztán jól belekapaszkodnak, beszélnek mindenféle hülyeséget, majd Orbán kimegy Brüsszelbe, szokás szerint felmossa velük a padlót, majd szépen lassan ellaposodik a dolog itthon, közben persze az ideológiai és politikai hasznot aprómunkával próbálják kimaxolni (rosszabb esetben klimaxolni) a politikai „gyalogok”.

Tehát távol álljon tőlem, hogy Orbán kétértelmű szavait próbáljam szerecsenmosdatni, csupán az egész kérdés egyetlen vonása érdekel.

„Mi sohasem voltunk multikulturális társadalom, sohasem fogadtunk be a gyarmatainkról érkezett bevándorlókat” – hangzott el Strasbourgban a miniszterelnök szájából.

A „multikulturális társadalom” kifejezés roppant sok módon lehet értelmezni, ebből én hármat emelnék ki.

1. Többnyelvű, több kultúrájú ország társadalma.
2. Homogén kultúrájú társadalom jelentős, nem (teljesen) asszimilált kisebbség(ek)kel.
3. Bizonyos tekintetben homogén, bizonyos tekintetben heterogén társadalom.

A „nyugati” társadalmak szinte kizárólag a második kategóriába tartoznak. Franciaországban a forradalom megteremtette a francia nemzetet (bár amit Vendée-ban, Lyonban, Toulonban és még sok más helyen műveltek érte, azt senkinek sem kívánnám). Németországban Bismarck kora, Angliában a dicsőséges forradalom és annak konszolidációja, Olaszországban Cavour hozta létre az egységes nemzetet. Az USA a polgárháború konszolidációjaként lett egységes, bár a feketék emancipációja bőven a század második feléig elhúzódott, miközben a spanyol „invázió” elkezdődött. Spanyolország sohasem volt egységes nemzet, a katalánok és baszkok miatt. Az egykori gyarmatosok a 2. vh. után megnyitották a határokat, hatalmas tömegű bevándorló érkezett, akiknek fiaik, unokáik a többségi társadalom legnagyobb ellenségei. Németországban ugyanez a török vendégmunkásokkal, újabban az arabokkal ment/megy végbe. Jürgent nem látjuk lapátolni az út mellett…

Hasonló módon szinte mindegyik kelet-nyugat közötti államról is elmondható a multikulti. A mi szomszédainkban már „csak” nemzettársaink miatt is. Talán a legyelek és csehek kicsit kevésbé ilyenek a térségünkben.

Magyarország ebben (is) olyan egyedülálló helyzetben van, hogy nem csoda, ha nem értik ezt meg. Magyarország történetileg homogén, mivel egyetlen politikai nemzet létezett, az egyébként etnikailag vegyes magyar/hungarus. Számtalan példát lehetne hozni arra, hogy egyébként magyarul sem tudó tót, horvát, német nemes, polgár milyen büszke volt magyarságára, természetesen politikai értelemben. Jó példa Berzeviczy Gergely, aki beszélt tótul, latinul, németül, de legrosszabbul magyarul, ha egyáltalán tudott valamicskét. Írni viszont latinul és németül írt. Számtalan példát lehetne még hozni. A politikai homogenitás mögött nemzetiségi, nyelvi heterogenitás állt. Ilyen tekintetben szépen félre szokták érteni Szent István intelmeit is, természetesen vastag aktuálpolitikai töltettel. Első királyunk ugyanis csupán annyit mondott fiának, hogy fogadja be a kiművelt emberfőket, akiktől lehet tanulni, akik feljebb tudják emelni az országot, fogadja be a jó munkás kezeket, főként, ha azok olyan, a saját nép által nem ismert dolgokat hoznak be, ami által gazdagodhatunk. Magyarországon a kiegyezés biztosította a magyar politikai nemzet uralmát még akkor is, ha etnikai heterogenitása idővel csökkent, miközben a „nép” etnikai heterogenitása óriási feszültséget termelt. Trianon viszont az etnikai heterogenitást is megszüntette, így ez a probléma megszűnt.

A „nyugatiak” nem értik meg a magyar történelmet. Persze lehet azt mondani, hogy a magyarok, elsősorban a történészek miért nem magyarázzák el nekik. Vannak próbálkozások szép számmal, de az az igazság, hogy a panelekben gondolkozó, magukat nyitottnak mondó, valójában szellemileg teljesen bezárkózó „nyugatiak” nem veszik a fáradtságot és nem teszik bele a szellemi energiát a magyarok megismerésébe. Addig, amíg ez nem történik meg, nem várhatunk mást. Ezt nem tudjuk megtenni helyettük. Segíteni tudunk, tapasztalatom szerint akarunk is, de a próbálkozásunk egyoldalú. Persze vannak kivételek, de nagyon kevesen.

Visszatérve a miniszterelnök mondatára, úgy gondolom, hogy ez esetben teljes mértékben valóságot állított. A bajom „csak” az vele, hogy sokkal súlyosabbnak érzem én az egész problémakört annál, hogy egy politikai kommunikációs terelő hadműveletre használják, lealacsonyítva azt egy olyan szintre, ami nem a megoldás, vagy legalább a kibontakozás felé mutat, hanem a „nyugati” füleket jó időre bezárja a magyar társadalom megértése elől.

Ha megint élhetek az üzenet eszközével a miniszterelnök felé, akkor azt mondanám: „Miniszterelnök úr, a konzervatív és polgári értékeket felvállalva kellene kormányozni, a vállalhatatlan embereket (Lázárral az élen) pedig eltávolítani a hatalomból. Ezeket nem fogja megúszni, mert ha megpróbálná, akkor 2018-tól nem Ön lesz a kormányfő.”

Hát, lezajlott TAS (Tapolca-Ajka-Sümeg). Nem tanulság nélkül való. Nézzük sorban kinek mi a tanulság.

1. A kormánynak és Orbánnak

Végre tessék komolyan venni a Jobbikot. Rendben van, hogy totálisan hányingerkeltő alakok alkotják, de a politikai ereje azért van. Jelenleg azt látom, hogy a Jobbik azt érheti el, hogy a Fidesz egyedül ne alakíthasson kormányt, tehát a nagykoalíció irányába tolja a Fideszt.

A Fidesznek abba kellene hagynia ezt a centrumpártosodási ökörséget. Végre vissza kellene térni a klasszikus jobboldali kormányzáshoz. A kétgyerekesek adókedvezményének nagyobb emelése, a saját szakemberek véleményének meghallgatása és annak elfogadása, a politikai kormányzás visszaszorítása, az intézményrendszerre való támaszkodás megerősítése az informális hatalom ellenében, a minisztériumi rendszer átalakítása, rendes külügyminisztérium, az EMMI szétrobbantása, személycserék a kormányban, Lázár hatalmának radikális csökkentése, külpolitikailag euroatlanti orientáció, a döntéshozók körének radikális bővítése, régebbi arcok visszahozatala. Szijjártó helyére Szájer, vagy Németh, Oktatás élére Pokorni, rendes kultuszminiszter, mondjuk Ujhelyi Gábor, Zakar Péter, Pósán László, Szabó Csaba, de sorolhatnám a neveket. Szőcs Gézát messze eltávolítani a döntéshozataltól.

Sikerült az oktatás – egyébként nagyon helyes – centralizációját félrevinni, aztán lassan toldozgatni. Szerintem teljes centralizálás kellett volna, nem pedig a helyi önkormányzatoknak meghagyni a lehetőséget a fenntartásra teljesen lehetetlen helyzetet teremtve. Három rendszer (általános iskola, gimnázium, szakiskola) működne, szakminisztériumi irányítás alatt, társminisztériumok szakmai koordinációja mellett (pl. agrárágazatban).

Sikerült a felsőoktatásban is totál lehetetlen helyzetet teremteni. Az állami monopóliumképzés elfogadhatatlan. A finanszírozás jelenlegi helyzete sem lehet tartós. Az intézményi autonómiát növelni kellene, de a finanszírozást pályakövetési adatokhoz kötni.

A döntések látszólagos decentralizálását valóban rendes decentralizálássá tenni a fejlesztések terén. Valójában még mindig központilag határozzák meg az eredményt, csak azt szépen leöntik ájtatos megyei mázzal.

Most ennyi jutott eszembe. Nyilván lenne még csomó dolog.

2. A baloldali ellenzéknek

Hogy klasszikust idézzek: „Azt Feri, hogy húzz a picsába!” – amint azt az elmúlt 25 év legmegdöbbentőbb államtitkára mondta. Minden szempontból alkalmatlan, tehetségtelen, magát lejáratott bagázs. Mindenki, aki valamilyen módon érintett a 2002-2010-es kormányzásukban, takarodjon a közéletből. Még Ajkán a legdurvább balos körzetekben is alig tudott győzni a jelöltjük. Rajtuk csak a teljes megújulás, a legutolsó alapszervezetektől történő újjáépülés segíthet.

3. Jobbiknak

Kézenfekvő lenne azt hinni, hogy ezzel ők áttörték az üvegfalat, pedig ez nincsen így. Egyedül Tapolcán nyertek, de ott nagyon. Ez is egyértelmű, hogy miért. A Fidesz a tapolcai kórházbezárással szinte elmondhatatlanul elvágta magát Tapolcán. Hiába ígértek ezután már kórházat, bármit, nem hisznek nekik – teljes joggal. Nem lehet a helyi közösségek igényeit ennyire figyelmen kívül hagyni. Ráadásul a jelölt ajkai, ami tovább rontotta a helyzetet. A Jobbik ezt jól meg tudta lovagolni, de ebből országos tendenciát kreálni önámítás. A fűrerük bejelentette a teljes néppártosítást. No, asszem akkor frakciójának felét már vághatja is ki, élén az új képviselővel…

4. EU-nak és USA-nak

Abba lehet hagyni végre valahára a magyar kormány és kormányfő folyamatos b*szogatását. El kell végre fogadni Orbánt úgy, ahogyan van. A kétsebességű Európából végre már egysebességűt kellene csinálni, a nem mag-tag keletebbi tagállamok sajátságait megérteni, nem pedig „ezek bunkók” legyintéssel elintézni az ügyet. Óriási hiba volt Juncker kinevezése, Goodfriend ámokfutása, a kamu kötelezettségszegési eljárások, szarozás az operatív programokkal. Ha nem akarnak valódi bajt Magyarországon, tehát Jobbik-kormányt, akkor gyökeresen át kellene alakítani az országhoz való hozzáállást.

Fontos napra ébredünk majd reggel. Tapolca-Ajka-Sümeg (gyk. TAS) körzetében választás lesz. Mit remélek?

1. balos

2. jobbikos

3. fideszes

Bármennyire is szimpatikus a fideszes jelölt, ez nem róla szól. Remélem, hogy ez az eredmény lesz, ami a következő hatással jár:

1. Orbán végre a fejéhez kap és végre visszatér az értékalapú kormányzáshoz.

2. A ballibek kicsit összekapják magukat, végre talán normális ellenzékként kezdenek viselkedni (bár azért ez eléggé reménytelennek tűnik elnézve a vezetőiket), építkezni, alternatívát nyújtani, hogy végre legyen már normális ellenzéke a Fidesznek.

3. A kicsit Jobbik elbízza magát, stagnál, majd szépen süllyed.

A rosszabb forgatókönyv:

1. Orbán úgy látja, hogy túl puhák voltak, kommunikációs offenzívát indít, még inkább kommunikációs kormányzást "csinál", még több hatalmat ad Lázárnak.

2. A ballibek elbízzák magukat, aztán ugyanúgy elfelejtik az építkezést és az alternatívakeresést, mint az elmúlt öt évben.

3. A Jobbik vérszemet kap, tovább erősödik.

Adja Isten, hogy az első verzió valósuljon meg!

Érdekes olvasni a kommenteket a Mandineren. Mármint azokat, amelyek nem egymás anyázásával vannak elfoglalva. Magam részéről minden kommentelőnek köszönöm, ha megírja véleményét az írásomról. Néha olyat is találok, ami megfontolandó, mert olyan olvasatára világít rá az írásomnak, amire én talán kevésbé gondolok. Néha vicces dolgokat is találok („Simicska íratta ezt a cikket is?”). Ezeket külön köszönöm, felüdítik a pillanatot.

A mai írást is kommentek ihlették.

„Hát mit csinálnak a szerencsétlen keresztény-polgári-nemzeti-konzervatív kisemberek? Itt maradtak párt nélkül.” Arlet

„Vagy átértékelik mentális állapotukat és a Jobbikra szavaznak.” Iván Gyeprefos

„Ennyire nem fogják átértékelni, mert az se nem polgári, se nem konzervatív.” Aegopolis

Talán a 2006-os választás környékén beszélgettem egy gyerekkori jóbarátommal, aki történetesen baloldali (és azóta MSZPs középvezető lett). Politológia szakot végzett, nem kisebb ember, mint Navracsics Tibor csoportvezetése alatt. De nem is ez a lényeg. Hanem az, hogy akkor nekem azt mondta, ha lenne pénze, akkor alapítana egy szélsőjobboldali pártot, mert közepesen alantas uszítással simán lehetne hozni 15%-nyi szavazatot, ami szép kis eléldegélést biztosítana. Nem mondtam neki ellent, talán a százalékot én még 18-20-ig meg is toldottam.

Másik személyes idevágó emlékem egyetemi éveimhez kötődik. Történetesen nem voltam messze a Jobbiktól annak születése idején. Néhány elsőgenerációs, prevona vezetőjét ismertem is. Nem egy rendezvényén ott is voltam. Persze akkor még Jobboldali Ifjúsági Közösség név alatt futott (nyilván nagy ziccer lenne kihagyni az eredeti név és annak mozaikszóból önálló entitássá lényegülésének párhuzamát a Fidesszel) és leginkább egyfajta nemzeti-konzervatív ifjúsági szervezet volt, amelynek a MIÉP, de még inkább a Fidesz felé voltak kapcsolatai.

A bő évtized alatt a Jobbik olyan metamorfózison ment át, amit még a 2006-os beszélgetésünk idején nem észleltünk. Az elsőgenerációs vezetők többsége már régen otthagyta a Jobbikot, illetve Vona elüldözte-kizárta őket.

Arlet kommentjét a helyzet tipikus félreértelmezésének tartom. Egyrészt nem tartom magam kisembernek. Ez olyan kádári kategória, ami értelmiségire semmiképpen sem húzható, de meggyőződésem, hogy társadalmi réteg leírására egyáltalán nem alkalmazható, legfeljebb a politikai szociológia, vagy a politológia, politikai logika szintjén értelmezhető. Más részről miért kellene bárkinek párt? A pártok nem társadalmi, hanem politikai szinten működnek. Bár elvileg értékorientáltak, de gyakorlatban a politikai logika, illetve más szükségszerűségek miatt egy csomó olyan döntést kell meghozniuk és intézkedést végrehajtani – különösen kormányon – amelyeket nem lehet érték mentén értelmezni. Én a szavazatomat és pártválasztásomat sohasem értékek mentén, hanem cselekvés mentén hoztam meg. Ha érték mentén szavaztam volna, akkor biztosan nem voksolok a Fideszre, mert az én értékrendszeremnek a Fidesz nem túl nagy részét fedi le, bár kétség kívül a legtöbbet a politikai palettán.

Iván Gyeprefos kézenfekvő válaszával a legkevésbé tudok azonosulni. A Jobbik – Vona bármennyire simogat cuki westieket, vagy szőke kislányokat, bármennyire megpróbált néppárti, jobbközép fordulatot végrehajtani – nem más, mint egy tőrőlmetszett szélsőjobbos, mondhatnám náci párt. Persze remélhetőleg nem olyan értelemben náci, mint az NSDAP, nyilván bizonyára nem akar KZ-eket, de az antiszemitizmusa és cigányellenessége nyilvánvaló, ami bőven elég a náci jelző „kiérdemlésére”. Még akkor is, ha Vona legközlebb pandamacival fotódzkodik.

Az az igazság, hogy a Jobbik közép- és alsó szintjén lévő emberek teljesen vállalhatatlanok. Mint jellemzően a szélsőséges pártok, a Jobbik is abban a helyzetben van, hogy csúcsértelmiségiek és a lumpen elemek keveredéséből áll, a  középosztály rettentően alulreprezentált. Sajnos csúcsértelmiségiekből a felső szinten kívül kevés van, de még ott sem sok. Az általam ismert jobbikos pártemberek egyszerűen iszonyatosak. Többségük valóban roppant erősen antiszemita és cigánygyűlölő. Vona fordulatát szájszegleti félmosollyal elintézik, hogy a fűrer csak szavazatokat gyűjt, hogy aztán lehessen a haddelhadd. Egy közeli jobbikos helyi képviselő egyszerűen annyira sötét, hogy egy egyszerű előterjesztést is képtelen megérteni, aztán ostobaságokat hoz ki belőle.

Érdekes kérdés a Jobbik kormányképessége. Illetve nem is az, mert olyanja nincsen. Ez persze nem azt jelenti, hogy nem tudna kiállítani tíz-tizenkét mosolygós fiatalembert-fiatalasszonyt, akiket lehetne címezni miniszternek, meg persze, hazánk olyan ország, ahol egy Lamperth Mónika is lehetett miniszter – nem is rövid ideig. Inkább arról, hogy milyen érzés lenne mondjuk Z. Kárpát Dánielt mondjuk gazdasági, vagy kulturális miniszterként elképzelni. Minden település nevébe kötelezően előírná a Kárpát előtagot, vagy a kilométerköveket turulszobrokra cserélné? Mert más dolgot nehéz lenne elképzelni tőlük, mert egyszerűen nem értenek a megoldásokhoz, csak a hőbörgéshez és uszításhoz - burkolt, vagy kevésbé burkolt formában.

A Jobbik olyan értelemben is tipikusan szélsőséges párt, hogy a kérdésfelvetéseik többsége teljesen jogos. Az EU-val kapcsolatos dolgok, a társadalom szegregátumai, a gazdasági, függetlenségi, akár jogrendi kérdések felvetése mind-mind fontos és jogos ügy. Csak éppen a Jobbik válaszai – már amennyiben egyáltalán eljutnak a válaszig – vállalhatatlanok.

És itt jön Aegopolis kommentje. A Jobbik „se nem polgári, se nem konzervatív”, hanem egy nagy, barna, büdös trutyi. Zavaros fejű és múltú emberek konglomerátuma.

Mutáti Lilit egyszer megkérdezte Solymosi Ottó, hogy nyilas szimpatizáns volt-e. „Csak nem képzeled, nem alacsonyodtunk le hozzájuk” – válaszolta (forrás: itt). Arlet „keresztény-polgári-nemzeti-konzervatív” embere valahogyan így viszonyul a Jobbikhoz.

Mindebből persze nem az következik, hogy a Jobbikot, mint politikai erőt le kellene nézni, még inkább leírni. A Fidesz ezt tette sokáig. Az eredményt látjuk. Most a politikai kihívás a Fidesz számára nem a baloldal, hanem a Jobbik. A lengyel minta látszik most megvalósulni. Csodaszer nincsen a Jobbik ellen. Egyetlen módon lehet őket visszaszorítani: jól kell(ene) kormányozni. Vissza kellene térni a technokrata pszeudonéppárti percelvűségtől a valódi keresztény-konzervetív-polgári értékek képviseletéhez. A politikai cselekvést ne a kommunikációs lehetőségek és a szavazatmaximalizálási technikák GFG-izmusai és Habony-petárdái határozzák meg, a kormányban ne legyenek hiteltelen törtetők, hanem valóban elfogadható, hiteles emberek, a döntéseket ne csak „puszta” politikusok hozzák meg, hanem igazi szakemberek. Van belőlük a Fidesz holdudvarában éppen elég. Bár egyre kevesebb, mert egyre többen hagyják ott őket.

Mindenek előtt szeretném megköszönni a Mandinernek, hogy írásomat kitették a blogsávba. Csak a Mandinernek küldtem el, mivel az ő oldalukat kedvelem leginkább, az ő irányultságuk áll hozzám legközelebb.

A mai téma, talán mind között a legkényesebb egy konzervatív jobboldali értelmiségi számára, nevezetesen Orbán Viktor személye és 2014 utáni tevékenysége. Ez a téma is régóta érlelődik bennem. Néhány kritikus komment indított arra, hogy megírjam.

Fontosnak tartom leszögezni, hogy Orbánt a rendszerváltoztatást követő 25 évben a legnagyobb formátumú politikusnak és államférfinak tartom. Így együtt. Mert volt más államférfi: természetesen Antall József, illetve talán néhányak meglepetésére Horn Gyula, függetlenül, hogy mit gondolok róla (mondjuk alaphangon azt, hogy szerintem 1989 után ő nem viselhetne közhivatalt, de talán az sem lenne túlzás, hogy a márokpapi elvtárs mellett kellett volna ülnie a vádlottak padján). De egyikük sem jó politikus. Antall József sajnos képtelen volt úgy összefogni a konzervatív oldalt, hogy az ne vezessen 1994-hez. Horn viszont képes volt elveszteni a választást 1998-ban. Tulajdonképpen nem csoda, mert 1994-ben bárki nyert volna, egyéb demokratikus tapasztalatai meg nem igazán voltak (korábban gumibot és puskatus jutott neki osztályrészül, mint a meggyőzés eszköze). Volt/van más jó politikus is, nevezetesen Gyurcsány Ferenc. Viszont ő nem államférfi, az ország vezetéséhez roppantul tehetségtelen.

Tulajdonképpen a jobboldalnak szerencséje van Orbánnal, mert ő van egyedül a politikai palettán, akiben ez a két fontos tulajdonság egyesül.

Sokakkal ellentétben semmiféle kivetnivalót nem találok abban, hogy a rendszerváltás idején a Fidesz az SZDSZ kvázi ifjúsági szervezete volt. Akkoriban még az antikommunizmus volt a fontosabb. Az SZDSZ önmeghasonlásakor viszont választani kellett. Tulajdonképpen ez a kicsit sajátos magyar liberalizmusnak a keresztútja volt, a nemzeti liberalizmus és a neoliberalizmus ekkor vált el egymástól A Fideszből emblematikus módon kilépett Fodor, ő a másik utat választotta, így a Fidesz elindulhatott a nemzeti irányba. Olyannyira tette ezt, hogy a liberális már le is kopott, mint jelző. Pedig akár maradhatott is volna, akár mind a mai napig ott lehetne, akár Fidesz – Nemzeti Liberális Párt névalakban. A tartalom lényegében ugyanaz. De hát az a fránya politikai logika...

Az 1998 és 2002 közötti Orbán szerethető politikus és miniszterelnök volt. A balliberális közgazdászok minden erőlködése ellenére borzasztó állapotban volt az ország, a Bokros nevével fémjelzet intézkedéshalmaz társadalmi hatása elképesztően romboló volt, csak a kádári reakciókat erősítette fel. Ebből a helyzetből egy orosz válság ellenére sikerült jó irányba állítani az országot, olyan eredményeket sikerült elérni, ami egyfajta jóléti délibábot teremtett, amit a ballib kormánykörök erősítettek és meglovagoltak lehalászva a politikai hasznot. Az illúzió 2006 Őszödéig tartott.

A 2002 és 2010 közötti Orbán szerethető ellenzéki politikus volt. Ha a Fidesz ellenzéki politizálásáról lefejtjük a kommunikációs és politikai logika alapján rárakódott mázat, akkor végig valódi alternatívát mutatva, a kormányképességet és hitelességet megőrizve tudott politizálni.

A 2010 és 2014 közötti Orbán szerethető politikus és miniszterelnök volt. Ismét nagyon nehéz helyzetben vette át az országot, ellenzék, tehát a legújabb ballib slágertéma, fékek és ellensúlyok nélkül kellett kormányoznia, ami pokoli nehéz dolog, hiszen semmi sem sarkall önmérsékletre. Közben nem kevés támadást kapott a nemzetközi ballib tábortól, nem ritkán hazai ösztönzésre. Orbán olyan módszereket választott, amelyeket a ballib gazdasági emberek nem értettek. Mivel őket semmiféle társadalmi megfontolás nem érdekelte, az extenzív számok, illetve a multik (értve ezalatt a teljes pénzügyi szektort is) érdeke miatt, de nem utolsósorban Orbán hazai társadalmi támogatottsága miatt félelem miatt nagyon sok aljas támadást indítottak.

A 2014 utáni Orbán egyre kevésbé szerethető politikus és miniszterelnök. Nyilván nem lehet éles határt húzni, mert a jelek már korábban is mutatkoztak. Melyek ezek a jelek?

1. A nemzeti, konzervatív vonal látványos háttérbe szorulása a kormányzásban. Magam részéről roppantul sajnálom, hogy Pokorni Zoltán és Németh Zsolt nem kormánytag és befolyás nélküli politikus. Seszták, Balog, Szijjártó és Lázár, tehát a kormány csaknem fele olyan miniszterek, akikkel nem tudok azonosulni. Sajnos államtitkári szinten még több ilyen van. Kultúrában dolgozóként persze legnagyobb problémám az EMMI-vel van. Óriási vízfej, a kultúra élén egy olyan államtitkárral, aki nem sokat törődik a kultúrával, úgy látom, hogy inkább egy karrierállomásnak fogja fel jelenlegi pozícióját. Minden antipatikussága ellenére még L. Simon volt a legjobb államtitkár, de még Halász is elment. Sem Szőcs, sem Hoppál nem alkalmas.

2. Külpolitika. Látványos keleti nyitás, aminek semmi haszna nem volt. Értem én, hogy energiapolitika, függő helyzet, stb. Távol álljon tőlem, hogy a legkevésbé is szimpatikusnak tartsam az euroatlanti övezet politikáját irányító köröket, no de mi akkor is oda tartozunk. Szent István a nyugati kereszténység mellett döntött, ezzel a magyarság orientációját végleg meghatározta. Azt nem mondom, hogy zárkózzunk el a kelettől. Viszont bármilyen kapcsolat csak kultúraexportra, illetve könnyen realizálható pénzügyi haszonra alapulhat. Nagyon remélem, hogy Putyin látogatása, ami azért eléggé kiverte a biztosítékot nálam is, egyértelmű nyereséggel járt. Mondjuk 10% a gázárból. Vagy olcsóbb Paks II. De erről, mint magyar állampolgárnak, tudnom kellene.

3. Közszféra. Kevés olyan intézkedést hoztak az elmúlt 25 év kormányai, amit minden fenntartás nélkül tudok támogatni. A fiatal házasok lakáshoz jutásának támogatása, a családi adókedvezmény, multiadók, rezsicsökkentés mellett a tanári és egészségügyi ágazat bérrendezése ilyen. No de utóbbi kettőnél baj van az erőben. Ezek ugyanis csak szektorális béremelések. Egyben a kormányzat preferenciáját is mutatják. Az államigazgatásban, illetve a közszféra többi részében dolgozók így kimaradtak a béremelésből, 2016 közepétől van egy halvány remény. Vajon lehet nemzetinek nevezni olyan kormányzatot, amely a kultúrában dolgozók bérének emelését az utolsó közé sorolja? Nyilván nem. Ez kérem technokrata hozzáállás, amit most a kormányzattól láthatunk, tiszta GFGizmus. Roppantul taszító.

4. Informális hatalom. Orbán egy ideje jól láthatóan sokkal inkább bízik az informális hatalomban, mint az államigazgatásban. Ez Habonyban csúcsosodik ki, de valójában a hatalomgyakorlás minden szintjén megfigyelhető. Az intézményeket azért hozták létre, hogy a hatalmat gyakorolják, illetve szolgálják az állampolgárokat. Nyilván Orbánnak sok baja volt a hivatali nehézkességgel, ügyintézéssel, sokkal hatékonyabbnak látta a gyors, személyes ügyintézést, a hatalmi szót, mint az egyeztetést. Ez azonban óriási tévedés. Ha egy intézmény rosszul működik, nem hatékony, lassú, bajos, az nem magának az intézmények, hanem a vezetőinek hibája. Dívik egy mondás mostanában a Fideszben, hogy a vezető kezébe ostor kell. Erre én azt mondom, hogy zab hajtja a lovat, nem az ostor. Nem csoda, hogy az intézményrendszer nem nagy lelkesedéssel hajt végre olyan intézkedéseket, amelyeket nem lát szakmailag megalapozottnak. Úgy gondolom, hogy a döntéshozási mechanizmus nagy probléma. Én elhiszem, hogy Habony zseni. Akkor legyen miniszter, államtitkár, politikai főtanácsadó, köztársasági elnök, vagy bármi más. Ugyanis ezek azért „lettek kitalálva”, hogy ezeken keresztül szülessenek a döntések és ezeken keresztül gyakorolja az arra felhatalmazott a hatalmat. Az, hogy Habony néha „rövidgatyában” besétál a miniszterelnökhöz, nem elfogadható egy konzervatív ember számára.

 Nyilván sok pontot fel lehetne még sorolni (vagyonosodás, Simicska, média stb.), de most ezeket érzem a legjelentősebbnek.

Mindezen sok-sok karakter nem érne semmit, ha nem foglalkoznék Orbán személyes felelősségével. A fentiek alapján is egyértelmű, hogy én mindezen problémákat személyesen Orbán Viktor felsősségének tudom be. Nem lett rosszabb politikus, vagy kevésbé államférfi, csak egy olyan irányba ment el, amit én nem tudok követni. Amint az ábra mutatja, nem vagyok ezzel egyedül. Azt szeretném, ha a Fidesz az ajkai-tapolcai választáson ismét jelentős vereséget szenvedne, harmadik helyre szorulna a fideszes jelölt. Talán az elég nagy pofon lenne, mert a veszprémi – úgy tűnik - nem volt elég.

Ma volt egy érdekes, bár rövid beszélgetésem kollégáimmal. Helyi közügyeinkről beszélgettünk, amikor előjött a szó a politikai logikáról. Egyik – egyébként tipikusan magát semlegesnek tartó, valójában balos – kollégám tagadni próbálta a politikai logika létezését. Azt találtam neki mondani, hogy Gyurcsány nevezetes lemondása maga a politikai logika. El is magyaráztam, hogy mit értek ezen. Egyszerű, „józan paraszti ésszel” már 2006-ban le kellett volna mondania Őszöd után, de legkésőbb az IMF-es hitelfelvételkor. Vagy éppen később, de semmiképpen sem 2009 márciusában kellett volna lemondania. Ezt a lépést én a politikai logikával magyarázom. Akkorra egyértelművé vált, hogy az addigi intézkedések nem elegendőek, újabb gatyaszíj-szorítás kell. Talán még éppen annyi politikai ereje lett volna, hogy azokat megtegye, de azzal biztosan még saját pártjában is elfogyott volna a támogatása, így teljesen bukott ember lett volna, a visszatérés reményének szinte legapróbb szikrája nélkül. Persze nem állt jól már akkor sem a hitelesség, kormányképesség, vagy éppen a szalonképesség tekintetében, de legalább a baloldali hardcore egy részében ő maradhatott a megváltó, ami platformot adhatott neki a visszatérésre.

Néhány napja olvastam Köntös László írását a reposzton, illetve ma Stump András Török Gábor – GFG cikkét a Mandineren. No meg persze GFG ominózus interjúját a HVG-ben. Az első zsigeri reakciók (hát ez mekkora barom…) után talán éppen az említett két írás és az elején leírt történet segített ahhoz, hogy kicsit rendet tudjak tenni a rettentően kusza gondolatcsonkok között, amelyek ezen GFG interjú kapcsán alakultak ki bennem.

Eltekintve attól, hogy szerintem a miniszterelnöknek ebben a percben le kellene tiltania GFG-t a médiából, mielőtt ez a borzasztó ámokfutása még több kárt okoz, rájöttem: tulajdonképpen nem is lettem okosabb GFG szövege által. Olyan ez, mint Goldstein könyve Winstonnak. Vagy Stallone mondata az Oscarból: „Tudtam, csak nem sejtettem.”

Nem gondolom, hogy a két első posztból nem jött volna le mindenkinek, hogy a Fideszt támogatom, mert az fedi le talán legjobban – bár korántsem tökéletesen – a világról alkotott képemet a politikai palettán. Első szavazásom óta mindegyiken részt vettem és a Fideszre szavaztam. Még igazán független értelmiséginek sem nevezném magamat. Nem csupán azért, mert úgy gondolom, hogy nem létezik függetlenség sem erkölcsi, sem anyagi értelemben, de legfőképpen nem a gondolkodást tekintve. Én be merem vallani, amit sok-sok értelmiségi társam nem, legyen jobboldali, liberális, vagy akár szocialista, hogy politikai és világnézeti gondolkodásomat igenis befolyásolta a mindig aktuális közbeszéd témája.

GFG a mai interjúban „sértett értelmiségieknek” nevezte azokat a jobboldaliakat, akik felemelték hangjukat a végtelenül cinikus mondata ellen. GFG téved. Nagyon nagyot téved. És ezért szégyellheti magát, mert éppen elemzőként, gondolkodóként mondott csődöt. De ez nem is lényeg, mert GFG személye jelentéktelen, sokkal fontosabb, az általa felszínre került jelenség.

Én keresztény-konzervatív-polgári értelmiségiként GFG HVG-interjúja kapcsán egy szemernyi sértettséget sem érzek. Szomorúság és csalódottság. Ez a két kifejezés sokkal jobban leírja az érzéseimet. És itt jön a képbe Köntös László írása a reposzton, aki egy gondolkodó konzervatív emberként leírja gondolatait az új „Nemzeti HírTV”-ről. Higgadtan, egyszerűen.

A politikai logika alapján egy kormányzat a négyéves ciklus első két évében szinte azt tehet, amit akar – nyilván egy bizonyos határon belül. A harmadik év már a választási kampány előkészítése, a negyedik pedig már közvetlen kampány.

Az első két évben tehát elegendő azt elérni, hogy az elkötelezett támogatók nagy része megmaradjon, a többit, a választási győzelemhez szükséges szavazókat pedig majd az utolsó egy évben megdolgozzák és különféle technikákkal maguk mellé állítják. Nos, kérem szépen, ez a politikai logika süt GFG szövegéből. De nem ettől cinikus, mert azt egy értelmiséginek is meg kell értenie, hogy nem elég okosan gondolkodni, jókat cselekedni, a választáson kell győzni.

A cinizmus ott van, hogy a jobboldal összetartó erejét, az erős középosztály vágyát vonta kérdőre. A következtetést Török Gábor vonta le: „Egyik oldal sem gondol többet a politika lényegéről, csak annyit, hogy „mi legyünk, ne ők”.” Ez az, amitől szomorú vagyok és csalódott. Ha ez valójában így van, akkor hamuvá fog porladni a Fidesz perceken belül. És nem is lesz kár érte.

Persze lehet, hogy nem volt véletlen GFG ámokfutása, hanem egy saját oldal felrázására szolgáló kommunikációs kampány része. Ő volt a rossz zsaru. A jó zsaru meg a miniszterelnök az évértékelőn. De nekem úgy tűnik, hogy ez az eset inkább káros volt összességében, mint hasznos. Tehát ha ismét egy Habony-petárdát szórt el a Fidesz, akkor ez bizony a kezükben durrant el.

Rossz hírem van, kedves Fidesz. Sikerült elveszteniük az egyik legelkötelezettebb támogatójuk szavazatát. Nem csak GFG miatt, sokkal több összetevője van ennek, erről írok majd később. Tehát kezdődik a második szakasz. Vissza kellene szerezni ezt a szavazatot, ha éppenséggel szükségük van rá. Azt nem mondom, hogy annyira nehéz dolguk lesz. Lehetne kezdeni mondjuk a nemtanár és nemorvos értelmiségiek bérének jelentős emelésével. Ha elvekkel már nem tudnak magukhoz kötni, vegyenek meg kilóra – ahogyan a politikai logika mondaná.

Ha pedig Orván Viktornak adhatnék egy tanácsot: „Miniszterelnök Úr! Kérem jöjjön kicsit haza és nézzen a körmére néhány legbelsőbb bizalmi emberének! Vagy tán úgy gondolja, hogy a fideszes talpas azért hadakozott, hogy az országot Lázárok és Szijjártók kormányozzák? Gondolja, hogy ezek a talpasom még egyszer csatsorba lesznek állíthatóak? Mert nem lesznek.”

Persze lehet ez falra hányt borsó is. Ha az lesz, akkor 2018-ban a legjobb opció a nagykoalíció lesz a baloldallal. Márpedig ezen koalíció miniszterelnökét nem Orbán Viktornak fogják hívni. A másik opció az elborzasztó, szépen csomagolt barna, büdös trutyi, a szarabbik fajtából.

A konzervatív jelző számomra a fontolva haladást jelenti, tehát a konzervatív gondolkodó nem a fejlődést utasítja el, hanem a túlságosan gyors, mérték nélküli, meggondolatlan és erőszakos változást. Ilyen téren tehát az evolúció, vagy revolúció kérdésében elvi alapon az evolúció mellett áll. Ugyanakkor nem teljesen zárkózik el a revolúciótól, de csak mint módszer használja, ha másként áthághatatlan az eléje tornyosul az akadály. Irtózik az erőszaktól, de legutolsó eszközként mégis megtartja az eszköztárában.

Konzervatívként tudomásul veszem, hogy a világ változik. Nem szeretem a haladás szót, de nem a ráaggatott vulgármarxista jelentéstartam miatt, hanem egyáltalán nem vagyok meggyőződve róla, hogy a világ valóban halad, hanem sokkal inkább változik. Haladást materialista értelemben csupán az önmegsemmisítés irányába látok. A világ változik, újabb és újabb, korábban nem, vagy csak hasonló külső formában megjelenő jelenségre kell válasz adni. Valójában azonban ez a jelenség nem szól másról, mint Ádám és Éva szimbolikus értelmű választásáról, de erről bővebben később írok.

A konzervatív ember mindig a földön jár. Nem megvalósíthatatlan, valóságtól elrugaszkodott „–izmusokban” (liberalizmus, nacionalizmus, kommunizmus, nácizmus stb.) gondolkodik, hanem a valóság, az adott helyzet alapos ismeretéből indul ki. Mindezt nem kicsinyes módon, célok nélkül, pragmatikusan teszi, hanem egy megvalósítható vízió által vezérelve. Számomra ebben áll a konzervatív gondolkodás nagyszerűsége. A Kovács László-i „merjünk kicsik lenni” mentalitás éppoly távol áll tőle, mint a mélymagyarok sumer, hun, azték, vagy ki tudja még milyen rokonításainak nagy ívű semmitmondása. A magasugráshoz tudnám ezt legjobban hasonlítani. A lécet magasra kell tenni, olyan magasra, hogy csak minden erőnket bevetve tudjuk átugorni. Éppen ezért a vízió a legfontosabb összetevő a konzervatív gondolkodásban. A víziót leginkább a polgári jelző adja a nézeteimben.

Konzervatívként úgy gondolom, hogy hatalmas hiba ragaszkodni a változatlansághoz. De ugyanolyan hiba túlságosan gyorsan változtatni. Mivel már másodszor jön elő a „túlságosan” kitétel, ezért ezt meg kellene magyaráznom. Tulajdonképpen egzakt módon, definíciószerűen nem tudom megmagyarázni, de nem is látom szükségesnek. Nézetrendszeremnek nem a konzervatív oldala határozza meg ezt a kitételt, hanem leginkább a keresztény, de egy kicsit a polgári is.

A konzervatív nézetrendszer történetileg korántsem előkép nélküli sem a magyar, sem az egyetemes történelemben. Itt azonban nagyon fontos megkülönböztetést kell tenni. A konzervatív jelzőt nagyon sokáig maradi értelemben használták még a kortársak is. Bizonyára eszmetörténészek nem értenének velem egyet, de a magyar konzervativizmust én a 18. századtól látom a mai értelemben vett módon. Talán Pálffy Miklós és Esterházy Ferenc, de még inkább Ürményi József az emblematikus figurái, majd az öregedő Széchényi Ferenc. A konzervatív fontolva haladás méltán legnagyobb alakja természetesen Széchenyi István gróf. No nem azért, mert minden nézetével egyetértek, de az általa képviselt mentalitás, a folyamatos tevékenykedés, a pontosan meghatározott cél felé haladás, de csak tisztességes eszközök használata jellemző rá. Viszont 1848-ban mégis a forradalom mellé állt. Életének legnehezebb döntését hozta, bele is őrült. Érdekes módon a liberális kánon ünnepelt hősének, Hajnóczy Józsefnek is volt konzervatív „elhajlása”. Talán erről majd később írok majd egyszer, de Hajnóczy legalább annyira konzervatívnak is tekinthető, mint pusztán liberálisnak. Az utolsó igazán nagy konzervatív történelmi személyiség talán Bethlen István gróf volt.

Végül elérkeztem a legkényesebb kérdéshez, a konzervatív nézetrendszer és a reform fogalmának értelmezéséhez. Az eddigiek alapján úgy tűnik, hogy a konzervatív gondolkodást akár leírhatnánk reformista jelzővel is. Ezzel nem csupán a konzervatív szellemiségtől távol álló „-izmusok” elutasítása miatt nem tudok egyetérteni. Ismét csak azt kell írnom, hogy a reform szóra is rakódott egy marxista jelentéstartam, illetve újabban egy kényszeredett baloldali ideológiai réteg. De ismét nem ez az elutasítás oka, mert ha ezeket lehámozzuk a reform kifejezésről és eredeti jelentésében vizsgáljuk, akkor sem tartom összeegyeztethetőnek a konzervatív gondolkodással. A reform ugyanis kisebb nagyobb, de feltétlenül konkrét dolgokra vonatkozik, tehát a külsőségre koncentrál, nem koherens, nincsen benne távlati cél, teljesen hiányzik belőle a vízió. Ha pedig túlságosan nagy dolgokra vonatkoztatjuk (pl. társadalmi reform), akkor viszont mindamellett, hogy továbbra sem koherens, még túlságosan elnagyolt is, tejesen üres, lélektelen.

Összegzésként tulajdonképpen ismételnem kell a fontolva haladás axiómáját. Mindez másként megfogalmazva azt jelenti, hogy a múltból és a jelenből ragadjuk ki az értékeket, ragadjuk meg a lényeget, azt tartsuk meg, őrizzük, óvjuk, de ne féljünk a változtatástól, mert csak így őrizhetjük meg az értékeket. Egészen röviden: sine praeteritis futura nulla.

Blogírásba kezdek. Úgy érzem itt az ideje, hogy gondolataimat a nagyvilág elé tárjam. Régóta fontolgattam már ezt a tervet, de valahogyan még nem vitt rá a lélek. Most nekivágok.

Az írások témája világlátás, közélet, politika, társadalom, kultúra lesz. Egyrészt szeretném viszonylagos rendszerezettséggel bemutatni a nézeteimet a világról, másrészt szeretnék reflektálni a világ folyására és természetesen hazánk közéleti eseményeire. Tehát az írások alapvetően ezen két fősodorba tartoznak majd, de ezek mellett egy harmadik ágat szeretnék fenntartani „egyéb” kategóriának. Megvannak az ötleteim erre is, de egyelőre nem szeretnék erről többet.

A bejegyzések teljesen rendszertelenül fognak érkezni. A szövegeket nem fogom sokat szerkesztgetni, stilisztikailag lehetnek majd kisebb-nagyobb döccenők, gépelésem elég rossz, így elütések is lesznek.

Magamról.

Nevemet és egyéb személyes adataimat egyenlőre mindenképpen szeretném inkognitóban tartani. Kezdetnek legyen elég annyi, hogy családos, gyermekes vagyok, valahol a társadalom középső harmadában foglalok helyet.

Keresztény, Konzervatív, Polgári

Nem hiszem, hogy egy politikáról, közéletről szóló blog beköszönőjében túlságosan sok magyarázatra szorul ez a három kifejezés, amely meghatározza világszemléletemet. Részletesen esik majd szó mindegyikről. Egy azonban biztos: nincsen nálam a „bölcsek köve”. Saját világnézetemet senkire nem szeretném ráerőltetni, ha annyi hatás lesz, hogy néhányan elgondolkodnak a felvetett problémákon, akkor már elérte a célját a blog. Ha esetleg valakinek még segít is megérteni néhány jelenséget, problémát, annak különösen örülni fogok. Minthogy annak is, ha esetleg valakit felbosszant az írásom.

Kommentek

Örömmel veszem, ha valaki veszi a fáradtságot és hozzászól az írásaimhoz bármilyen „irányból” teszi is azt. Viszont arra kérem, hogy ezt kulturált formában tegye.